A téli szünet után a gyerekek ismét közösségbe – bölcsödébe, óvodába, iskolába – kezdenek járni, és közülük soknak a szülei már előre félnek, mikor taknyosodik be a gyerek, mikor kell ismét otthon maradni vele, vagy a nagyszülőkre bízni őt. A szűnni nem akaró köhögéshez, orrfolyáshoz gyakran fülfájás is társulhat. Ez nem véletlen, hiszen a fül, az orr és a gége a fejben egy rendszert alkotva helyezkednek el, az átjárhatóság közöttük biztosított.
Ha a szülők nem szentelnek időben figyelmet a gyerek gyakori fülfájásra, az később – esetleg majd csak felnőtt korában – komolyabb fülkárosodáshoz is vezethet.
A fül igen bonyolult „szerkezet”. A működésével, zavaraival, gyógyításával kapcsolatos kérdéseket dr. Somi Ildikó gyermek- és felnőtt fül-orr-gége szakorvosnak, - a „Győzelem a nátha felett” c. könyv szerzőjének – tettük fel.
- Milyen az emberi fül felépítése? Hogyan működik a hallás?
- Az emberi fül három részből áll. A külső, a közép és belső fülből.
A külső- és középfül a hangvezetés, a belső fül a hangérzékelés, azaz a hallásfelfogás szerve. Ugyanitt található az egyensúlyszerv is.
A jó hallás feltétele az ép, sérülésmentes dobhártya, dobüreg és hallócsontok. A hallócsontok összekötik a dobhártyát a belsőfülben levő folyadékrendszerrel és egyúttal közvetítik a hangrezgéseket. A belsőfülben levő hangfelfogó szőrsejtek révén érzékeljük a hangok teljes terjedelmét, feltéve ha a hangvezető és hangfelfogó rendszer egészséges. A fül bármely részének betegsége zavarhatja a hangvezetés és hangfelfogó szervek működését.
- Hogyan tesztelhetjük a gyerek hallásának épségét már egészen kicsi korban, amikor még nem tud beszélni?
- Az alvó csecsemő mellett a leejtett kulcscsomóra felébredő gyermek biztosan hall. Ez az ún. ébredési reakció. Éber állapotban az ajtó becsapására összerezzenő gyermek is biztosan hall. A finomabb vizsgálatokat gyanú esetén bízzuk szakemberre.
- Ha az ember egészséges, hogyan ajánlott a fül „rendben tartása”? Hogyan kell fület tisztítani, mire vigyázzunk?
- A külső hallójáratban a bőr védelmére fülzsír termelődik a bőrben levő mirigyekben. Arra hajlamos embereknél olyan sok fülzsír termelődik, hogy elzárja a hallójáratot, akadályozza a hangvezetést, egyúttal fülzúgást eredményez. A fülzsír tisztogatásához a vattás végű pálcát szokás használni. A bemenet kitörléséhez jó, de a mélybe nem célszerű benyomni, mert a fülzsírt maga előtt tolja a mélybe és megnehezíti a kitisztítását. Saját kezűleg a törölköző összecsavart sarkával töröljük ki a fürdés után a hallójáratot. Ezzel nem toljuk be a fülzsírt, hanem óvatosan eltávolítjuk. Használjunk fülzsíroldó sprayt.
- Milyen problémák származhatnak abból, ha valaki nem tartja be az Ön tanácsait?
- Naponta találkozom betegekkel, akik fültisztítás ürügyén benyomták a fülzsírt a dobhártyáig. A hallójáratban középen van egy homokóraszerű szűkület. Ha mögé kerül a fülzsír, akkor igazán nehéz, fájdalmas művelet a kitisztítása. Előfordul, hogy alatta begyullad a bőr és fájdalmas hallójárat-gyulladás alakul ki. Ezért nem célszerű várni, a bedugult fül miatt mielőbb fülész szakorvoshoz kell fordulni. A fülzsír fellazítására baba olajat vagy paraffin olajat lehet a fülbe csepegtetni. Így könnyebb lesz az eltávolítása
- Csecsemők, kis gyermekek esetében honnan tudható, hogy a gyereknek a füle fáj?
- Kisgyermek fülfájdalma többnyire középfül eredetű. Magas lázzal jár és nagyon nyűgös a gyermek. Előfordul, hogy kapkod a füléhez és az éjszaka közepén fájdalmasan visítva felsír. Többnyire náthához kapcsolódik. Középfülgyulladásra hajlamos gyermekeknél többször megismétlődhet. A fülfolyás megjelenése a dobhártya felrepedésétől lehet.
- Melyek a leggyakoribb fülbetegségek, és mik a legjellemzőbb tünetei ezeknek?
- A kisgyermekek közösségbe kerülésekor kialakuló náthás – köhögős állapot nagyon kedvez a náthás eredetű középfülgyulladás kialakulásának. A magas láz és a heveny fájdalom jellemzi. A náthás – hurutos szezonban gyakori, tehát főleg ősszel és tavasszal.
A nyári időszakban a külső hallójárat gyulladása a strandolás kapcsán válik gyakorivá. Erős fájdalom jellemzi láz nélkül és nátha nélkül.
- Milyen betegségek húzódhatnak az ember fülére?
- A fülbetegségek közül a középfülgyulladás gyermekkorban nagyon gyakori. Az elhúzódó nátha először az arcüregeket betegíti meg, majd innen terjed a fülkürtön át a középfülre. A középfülbetegség ebben az esetben a nátha és az arcüreggyulladás szövődménye.
A nátha tartós orrdugulást eredményez és a fülkürt elzáródását vonja maga után. A fülkürt normál esetben levegőt juttat a középfülbe. Ha ez az orrdugulás miatt nem jön létre, akkor előbb-utóbb folyadék tölti ki a dobüreget. Ez nem jár fájdalommal, hiszen steril folyadék halmozódik fel a fülben, viszont gyermekek gyakori halláscsökkenését ez okozza.
- És a fülbetegségek húzódhatnak más szerveinkre?
- A válaszom az, hogy szerencsére ma már nagyon ritkán. Az antibiotikus éra kezdetén és főleg előtte az agytályogok halálos betegséget jelentettek. Ugyancsak életveszélyes volt az agyhártyagyulladás. Ezek fülgyulladás kapcsán alakultak ki.
- Mi a fülzúgás oka? A fülzúgás betegség-e, vagy csak átmeneti zavar?
- A fülzúgás alatt főként fülcsengést értenek a betegek. A belső fül oxigénhiányos állapotát jelzi a fül állandó csengéssel. Idősebb betegek érelmeszesedésének első tünete szokott lenni. Gyógyszeresen jól kezelhető. Természetes gyógymódja az Omega 3 és Omega 6 telítetlen zsírsavak. Az érrendszer karbantartásában jelentős szerepük van. Ha időben kezelésbe vesszük, hamar elmúlik. Tartós fennállás esetén sajnos sokszor sikertelen a kezelés.
- Mi lehet az oka annak, ha az embernek eldugul a füle, és mit tudunk tenni ez ellen?
- A füldugulás oka lehet a külső hallójáratban felgyülemlett fülzsírdugó miatt. Ezt ki kell tisztítani, mosni.
A középfül eredetű füldugulásnak a legenyhébb oka a náthás fülkürt-elzáródás és a folyadék felhalmozódás. Az orrlégzést kell rendezni. Ritkán szükséges műanyag csövet a dobhártyába ültetni. A krónikus fülbetegségek is okoznak füldugulást – ennek mindig hosszú története van és szinte mindegyik történet egyedi.
- Mit jelent, ha valakinek felszúrják a fülét? Mi a cél ezzel és mikor kell alkalmazni?
A fülszúrás egy nagyon gyors, hatékony fájdalomcsillapítás középfülgyulladás esetén. „Hol genny van, azt le kell bocsátani”. Mondta Hippokratész. Ez ma is igaz és főleg a fülben fontos megtenni, mert így kifelé folyik a váladék, nem tör befelé a koponya felé. Gyorsan szűnik hatására a láz és a fájdalom.
Tisztelt Doktornő! Köszönjük az interjút.
Az interjút készítette: Offenbeckné dr. Sólyi Ilona
Dr. Somi Ildikó honlapja
„Győzelem a nátha felett” c. könyv - ide kattintva megvásárolható!